Hervadás

2007 november 14. | Szerző: ChrystalM |

Ma eléggé magam alatt vagyok. Tegnap megint összevesztünk P. Úrral a nagy kérdésen, miszerint papírral vagy anélkül tovább? Ő persze ismételten csak elzárkózott a kérdéstől, mert ugye önmegvalósít, amit igazán megérthetnék, hiszen értünk teszi!

Pofátlanság.

Úgyhogy most nem igazán tudom, hányadán is állunk egymással. Ő szemmel láthatóan nem érzi hiányát ennek, én viszont egyre inkább. 2 éve élünk már együtt a közösen lehúzott 4-ből, ha ezalatt az idő alatt nem érezte a késztetést, már ezután sem fogja.

Nekem pedig ideje eldongolkoznom azon, hogy erre vágyom-e. 26 éves vagyok, egyre többször jutnak eszembe olyan szavak, mint család, gyerekek. Házasság. És hiába hangsúlyozom, hogy nem azt akarom, hogy holnapután csapjunk világra szóló lagzit! Hogy csak egy nyamvadt gyűrűt szeretnék elkötelezettsége jeléül, a szándék jeléül!

Ez tényleg ennyire nagy és teljesíthetelen kérés?

Vagy én akarok sokat egy olyan embertől, aki sosem fogja megtenni nekem, mert baromi kényelmes a mostani helyzete? És mert vagyok olyan hülye (értsd szerelmes), hogy képtelen vagyok megtenni azt, ami pedig lehetséges, hogy időszerű lenne?

Miért félek véget vetni ennek a kilátástalan, semerre sem haladó kapcsolatnak?

Szóval ez a mai napom. Totális érzelmi csőd…