Legszebb öröm….

2007 szeptember 26. | Szerző: ChrystalM |

Reggel beadtam a jelentkezésemet egy céghez, amit én találtam napokkal ezelőtt, de az egyik kolléganőm is megpályázta, míg beteg voltam. Csúúúúnya. Lényeg, h őt még nem hívták, engem viszont egy órára rá, h elküldtem az önéletrajzomat. Haha!

Tán emlékszik még rá vki, korábbi írásom egyikében szót ejtettem a tökéletes párról, ahol egy év leforgása alatt megvolt a nász, jött a gyermek. A jó feleség, tökéletes anya anno lehurrogott engem, mert napi gondjaimról merészeltem beszélni. Na, a minap értesültem róla, h a friss házasság zátonyra futott. Anyu elhagyta aput, mert az hétvégenként elment otthonról kiengedni a gőzt. A szemét! Pedig csak két munkahelyen dolgozott napi 12-14 órában, h anyunak telljen fodrászra, új ruhára, h az utódról ne is beszéljek! Nem is értem, miért nem vigyorogva, full energiával libegett be a családi hajlékba, angyali türelemmel hallgatva asszonya hisztériáját!

Egy kolléganőmmel keverdtem szóváltásba nem is olyan rég. Én csak Penészvirágnak hívom, mert kb ennyi köze van az élethez. Savanyú, jellegtelen, láthatatlan. És ma elégtétellel töltött el, h mindenki keresztülnéz rajta! Nem tudják, ki ő, nem tudják, mivel foglalkozik, pedig már másfél éve a cégnél van. És mégis! Jelentéktelen.

Legszebb öröm a káröröm. Csak nehogy sírás legyen a vége… 🙂