Megöregedtem?
2007 szeptember 5. | Szerző: ChrystalM
Ma vásárolni mentem az egyik kolléganőmmel. Míg ő csak vette és vette magának a dolgokat, én ímmel-ámmal tologattam csak a vállfákat. Pedig annyi minden teszik! Máson. Példának okáért, gondoltam beújítok vmi jó kis fiatalos dolgot: felpróbálok egy hajpántot. Tetszett is meg nem. Úgy éreztem, öreg vagyok már ehhez….
Több boltot is végigjártunk. És én mégis vhogy úgy érzetem, nem az én világom. Persze lehet, h csak rossz helyen jártunk. A kolléganőm az abszolút fiataloknak (értsd 16-18 éves korig) szóló üzelteket kedveli, és neki jól áll. Én meg…
Na mindegy. Azért nem keseredem el túlságosan. Megpróbálom holnap is.
Ami pedig a másik részét illeti… Lehet, h csak önmagamba fásultam bele. Olyan dolgok körül forog az életem, a gondolataim, amik csak az idő múlását sürgetik. Sokat akarok, és persze egyszerre, azonnal. Talán magamon kéne változtatni először, és a többi jön magától.
Újrakezdés
2007 szeptember 1. | Szerző: ChrystalM
Ismét itt vagyok. Az elmúlt hetek jókora változást eredményeztek az életemben! Szerencsére sikerlt új munkahelyet találnom, így elröppent a fejem fölül a munkanélküliség réme.
Most egy vezető telekommunikációs cégnél dolgozom, meghatározhatatlan pozícióban – raktári dolgozó vagyok, irattáros, marketing-stratéga és gazdasági munkatárs. Szóval fogalmam sincs, mi is a konkrét munkám! Persze már nem olyan szörnyű a helyzet, mint az elején, több érdemi munkát kapok, de még mindig nem körvonalazódott ki bennem a szakmai jövőkép. És nem mellékesen a fizetésem elég gyengécske, ahhoz képest hogy multinál dolgozom…
P. Úr is váltott, de nem tetszik neki. Szintén multihoz került, ahol rendesen megdolgoztatják, viszont őt meg is fizetik, nem is kicsit! És akkor még nem beszéltem az egyéb juttatásokról, ami nem kevés. De persze neki ez sem jó. Túl sokat kell dolgozni. Nem elég kreatív a munka. Kezdem azt hinni, h ő az örök elégedetlen, akinek semmi nem jó, aki ellen az egész világ összeesküdött!
És akkor még ott van a kettőnk dolga. Sajnos a helyezt nem javult, egyre csak távolodunk egymástól. Olykor már nem érzem azt, h rá van szükségem, h vele akarom leélni az életemet. De elküldeni nem akarom, mert (és lehet, h ez a naivság lesz a vesztem) vhol még mindig hiszek benne, h egyszer jó lehet! Ám most cseppet sem az. Nem figyelünk egymásra, csak annyit beszélgetünk, amennyit feltétlenül muszáj. Együtt már csak a csalági rendezvényekre megyünk. Én pedig egyre többet járok el itthonról szórakozni – nélküle.
Szóval ez a helyzet. Elteltek a hetek, de lényegében semmi sem változott…
Az utolsó hét
2007 július 16. | Szerző: ChrystalM
Mai nappal elkezdtem az utolsó munkával töltött hetemet a munkahelyemen. Érdekes lesz. A főnököm már úgy viselkedik velem, mintha ott sem lennék. A többiekkel már múlt héten közölte, h mi lesz velük a költözést követő másfél-két hétben, majd ejtett pár szót is rólam. Én pedig a kollégáimtól tudtam meg mindazt, amit egy főnöknek lett volna a kötelessége közölni. Nos, h ő mennyire főnök: a mai napon ÉN mentem oda hozzá, és kérdeztem rá. Erről ennyit.
Egyébként vhogy nem érzem magam jól. Teljesen széthullottam, egy halom káosz vagyok. Kezdek belefáradni az interjúkba, és persze nem járok sikerrel. Mindig csak újabb és újabb megpróbáltatások érnek, én pedig egyre inkább úgy érzem, h teljesen feleslegesen veszem fel a küzdelmet. Miért nem történik már végre vmi jó is velem???? Miért nem kaphatok végre én is egy kis szeletet abból a tortából? Mindegyre csak azt látom, h mindenki két pofára zabálja a tortáját, én pedig csak nézem, csorgatom a nyálam és csak vágyódok! Ennyire sokat kérnék? Egy munkahely, ahova bemehetek reggel és ahonnan a nap végén elégedetten térek haza? Ez tényleg ennyire teljesíthetetlen????
Elegem van az egészből. Ma annyira sötéten látok mindent, h ember nincs a földön, aki meggyőzhetne az ellenkezőjéről. Utálom magam, az életem, ezt a világot, amit nem nekem találtak ki. Azt, h nincsenek egyszerű dolgok, csak rohadt törtetés, egymás eltaposása, pénz- és sikerhajhászás! Gyűlölök mindent!!!!!!!!!
Láthatatlanul
2007 július 13. | Szerző: ChrystalM
Ma nagyon rosszul érzem magam a munkahelyemen. Néhányan már alapból úgy vannak vele, h már nem érdemes velem foglalkozni, hiszen a szerződésem úgyis lejár 2,5 hét múlva. De ami a legjobban bánt, h elkezdődött a kipakolás a költözés miatt. Mindeki hátul pakol, egy emberként fognak össze. Én pedig, mintha itt sem lennék. Láthatatlan vagyok, az iroda nemkívánatos szelleme.
De végül is mindegy. Már csak jövőhéten kell dolgoznom. Utána szabad vagyok….
Kisördög
2007 július 11. | Szerző: ChrystalM
Csak belém bújt tegnap este. Nem bírtam megállni, hogy meg ne kérdezzem: mi az a különleges ok, amiért idén már nem csatlakozhatok a menyasszonyok köréhez. És mit választolt erre? Azt, h kb 10 ezer forintja lenne most a gyűrűre, én pedig az a fajta nő vagyok, aki ennél jóval többet érdemel. Erre én csendesen megjegyeztem, h nekem egyáltalán nem az számít, mennyibe került a csecsebecse az ujjamon.
Egy szó, mint száz: le lettem rázva. Elég gagyi indokkal.
Az elmúlás szele
2007 július 11. | Szerző: ChrystalM
Büszkén bejelenthetem, rajtam is fog az idő vasfoga. Ugyanis megfáztam, egyetlen sunyi nyitott ablakból kifolyólag. És most van tüsszögés, orrfújás, jéghideg lábak, hidegrázás-hőhullám felváltva. Na és természetesen a világvége hangulat. És még milyen messze van a munkaidő vége! 🙁
Tiszta fejjel, új tervekkel
2007 július 10. | Szerző: ChrystalM
A múltkori, sértettség motiválta zagyvaságom óta sikerült lehiggadnom, átgondolnom a dolgokat. Bevallom, még most is nagyon fáj az a bizonyos mondat, de ezen őrlődni már nem akarok.
Persze nem nyugszom bele, hogy az életem mindkét frontján egy nagy nulla az eddigi teljesítményem! Hiszen a munkahelyem röpke három hét múlva megszűnik, én pedig mehetek segélyért. Rosszabbik esetben. Jobbik esetben az oly lelkes interjúra járogatásom meghozza gyümölcsét, és végre visszahívnak vhonnan, h “gratulálunk, te vagy a nyerő”! Ebben reménykedem, mert őszintén szólva nincs kedvem órákat ácsorogni a munkaügyi központban, aztán pedig végighallgatni a “sajnálom, maga túlképzett, nincs munka” szöveget. Szóval ez az 1. számú projekt.
Ha vmi oknál fogva még sem sikerül elhelyezkednem az elkövetkezendő 3 hétben, belevetem magam az angol nyelv rejtelmeibe. Igazán rám fér egy kis frissítés, na meg nem ártana tovább fejleszteni a nyelvtudásomat. Ez a 2. számú projekt.
Itt a nyár, itt a vékony rucik szezonja. Én pedig jócskán kibuggyanok minden aranyos ruhácskából. Múltkor is elmentem vásárolni, mert hát ugye interjúra csakis corporate megjelenés dukál! Szóval végigjártam vagy 5, manapság divatos és viszonylag jó árban lévő üzletet. Hát elszomorító volt az eredmény! Csak nagy erőfeszítések árán (és két nap kemény próbálgatás árán) siekrült csak összevásárolnom magamnak kettő darab blúzt, egy szoknyát és egy térdnadrágot. Na de sima, hosszú, élrevasalt fekete nadrág? Felejtsd el! Manapság a csőszár a divat, az pedig 70 felé már nem hogy nem áll jól, hanem egyenesen nevetséges. Szóval le kell fogyni! Ez a 3. számú projekt.
Van még egy tervem, de ez már csak amolyan “mi lenne, ha” kategóriájú, és az első két pontnak mindenképpen teljesülni kell hozzá. Szeretnék a papírkám mellé vmi kiegészítő dolgot. Vagy kontrolling szakirányban egy egyetemi kiegészítő képzést, vagy (és ez lenne a nehezebb) letenni a mérlegképest. Ez a feltételes, 4. számú projekt.
Mindezeken kívül természetesen vannak olyan kis apróságok is, mint a lakás kipofozása, lomtalanítás, otthonosabbá tétel. Ez szinte mindennapos feladat, de lehet, hogy jobban belevetem magam. Úgyis annyi lekötni való gondolatom van mostanában. 🙂 Figyelemelterelő lakásszépítgető hadművelet az 5. számú projekt.
Szóval, azt hiszem, beláttam, van élet a gyűrű nem-megkapása után is. Legalábbis lennie kell. Remélem a közeljövőben ez be is bizonyosodik.
Egy történet vége
2007 július 8. | Szerző: ChrystalM
Nos, ezennel bevégeztetett. Ma a Duna-parton P. Úr és én elbeszélgettünk. Jövőről, tervekről, ábrándokról. Igen, szó esett gyűrűről is. Amit ebben az évben már nem mutogathatok büszkén. Szóval ennyi. Majd talán jövőre. Aztán ki tudja, mikor az esküvő. És a gyerek? Majd 40 felé. Így értek véget a fiatalságomról szőtt álmaim. Ennyi…
Hány nap is egy csoda?
2007 július 5. | Szerző: ChrystalM
Nos, minden elméletem megdőlt. Minden álmom a semmibe foszlott.
Ugyanis ma reggel is sikerült összevesznünk. Ez az elmúlt héten mintha már rutinná vált volna. A veszekedés oka? Már nem is tudom, mi a VALÓDI oka. Szituáció a következő. Tegnap reggel vasaltam, mert délután egy fontos állásinterjúra kellett mennem, ahonnan egyébként úgy jöttem haza, mint egy rongydarab. Mellesleg totálisan eláztam, tehát nem voltam túl jó passzban. Lényeg, hogy a vasalót nem raktam el. Ma reggel, miután elszentségeli, hogy már megint késésben van, a világ legtermészetesebb dolgaként pikírt megjegyzést tesz. “Eltehetem a vasalót?” És miután én ezen nem kaptam észbe, nem kértem ezerszer is bocsánatot, a fejemhez vágta, hogy még én merészelek megsértődni. Naná, mert nem hiszem, hogy ha vki késésben van, az a legfontosabb dolga, hogy a vasalót eltegye, méghozzá megalázóan látványos módon!!!
Hallgatásba burkolózva váltunk el. Én pedig újfent rájöttem, hogy ez a kapcsolat már nem tart semerre. Nem vagyunk képesek egymást tolerálni, de még csak elviselni sem.
Nem hibáztatom őt mindenért, ahhoz, hogy idáig jussunk, ketten kellettünk. De én nem arra akarok hazamenni minden nap, hogy a párom a számítógép előtt ül, majd pedig megjegyzi, hogy a lakás egy csatatér! Nem arra akarok hazamenni, hogy a problémáim hiszitvé legyenek minősítve! Hiszen mikor még az előző munkahelyén dolgozott, és úgy jött haza minden este, hogy az egy szar, ő gyűlöl ott dolgozni! Hogy ő egy tehetségtelen senki, akiből sosem lesz semmi, és azon a helyen fog megposhadni élete végéig! Ez (a mostani helyzetemet tekintve) számomra luxushiszti! Mert nálam nem arról van szó, hogy utálom a munkahelyemet, hanem hogy nem lesz!!!
És persze azért is én vagyok a hülye, mert nem vagyok megelégedve semmivel. Ha hívnak interjúra, az a baj, ha nem hívnak, akkor meg az a baj. Ez persze nem így van. Nagyon örülök, hogy behívnak. De az idő szorít, már csak szűk 4 hetem van. Most már azt szeretném, ha a munkába állás miatt hívnának! De ugye ez is csak hiszti…
Ugyhogy most nagyon távolinak érzem őt magamtól. Úgy érzem, ma nem szeretem. Egyre kevésbé szeretem. Nem látom a célt, nem látom a kapcsolat értelmét. Bohócnak már öreg vagyok. Ha pedig kisgyerek pesztrálásáról van szó, akkor már inkább a sajátomét, mint más felnőtt(?) gyerekét.
Legszívesebben felhívnám, és megmondanám, hogy ha nem tudunk közös nevezőre jutni, akkor nemhogy együtt élnünk, de még együtt járnunk sem kell!!! De nem hívom. Kiváncsi vagyok, neki mennyire számítok. Hogy ő mikor emeli fel a telefont. Ha meg nem?
Majd otthon találkozunk…
Változások viharában
2007 szeptember 14. | Szerző: ChrystalM
Az Élet, úgy látszik, nem kedvel különösebben. Mire v égre berendezkedek az új helyen, összerázódom a kollégákkal, csillapítom a feszültséget egyik frissen szerzett munkatársammal és beinduzl a saját projektem, beüt e mennykő. Szervezetváltozás! A nagyvezír meg is tartotta már a kis tájékoztatóját ezzel kapcsolatban, amiből a leszűrtük a nagy semmit. Ugyanis egy szépen félépített, ám számunkra értelmezhetetlen beszéd volt ez egy fagyos délutánon.
Szóval most ismét a várakozás időszaka jön, tele kétséggel, bár a jövőt még nem félem. Aztán ha mégis bejön az, amit többségében gondolunk, újra élvezem majd a háztartásbeli szerepét.
Más. P. Úr szekere tovább száguld. Tegnap morcos hangulatban jött haza, elecsetelte ismét, hogy ő mennyire gyűlöli a trendi irodaházban végzett munkáját, amiért persze nagyságrendekkel magasabb fizetést kap nálam. Erre jön a mennyei gondviselés: bejövő üzenetei között egy állásajánlatot talál, amolyan dreamjob az ő szakmájában. Persze örültem vele együtt. De csak megcsípett vmi gonosz manó, mert nem tudtam felszabadultan ünnepelni az újabb lehetőséget. Akaratlanul is arra gondoltam, vajon engem miért nem keresnek meg? Mert olyan szakmát választottam, ami lassan minden ötödik embernek megvan? Vagy mert nincs százéves szakmai tapasztalatom és elmúltam 25? Nem beszélek folyékonyan 5 nyelven?
Szóval itthon vagyok, betegszabadságomat töltöm és azon rágódom, miként törthetnék ki a középszerűség szürke homályából. Nem könnyű feladat.
Oldal ajánlása emailben
X